
Tavaszi időszakban a pontyok természetes táplálékai elsősorban a zooplanktonok, tehát állati szervezetek. Ezek három nagyobb csoportra oszthatók: a kerekesférgek (Rotatoria), az ágascsápú rákok (Cladocera), valamint az evezőlábú rákok (Copepoda) csoportjára.
Köztudott, hogy a jó minőségű bojlik mindegyike jelentős fehérjeforrás. Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy jelentős különbség van az állati és a növényi eredetű fehérjék között.
A komplett fehérje tartalmazza az összes, a pontyok számára nélkülözhetetlen aminosavat. A fehérjeforrásokat aszerint osztályozzák,hogy milyen az aminosav összetétele. A magas aminosav tartalmú fehérjeforrások állati eredetűek.
Habár mára már egyértelmű, hogy a pontyok télen is táplálkoznak, de az vitathatatlan, hogy sokkal kisebb mértékben, mint a tavasztól őszig terjedő időszakban. A tavaszi időszakra ugrásszerűen megnő az energiaszükségletük, amit igyekeznek is pótolni. Nem ritka, hogy kis keszeget vagy egyéb apróhalat is beszippantanak.
Eme ismeretek tudatában már egyértelmű számunkra, hogy az lehet csak igazán fogós és jól működő csali a tavaszi horgászatok során, amely minél inkább kielégíti a pontyok ilyenkor fellépő szükségleteit.
Hosszas tesztelések, kísérletezések és kutatások során sikerült megalkotni a tavaszi bojlizásban verhetetlen Eventus Super Spring névre keresztelt bojlicsaládot.
Ezek a bojlik teljesen egyediek összetételükben és ízvilágában is.
Közismerten tavasszal a gyümölcsös, édes ízek „jobban mennek”, ezért ezeket az íz- illatvilágokat kombináltuk. Az alapmix jelentős mennyiségben tartalmaz állati fehérjét, ennek a jellegzetes szaga és a gyümölcsös, édes aromák illata rendkívül izgalmas illatvilágot teremt.
Kapható ízek:
- narancs-hal
- eper-tejszín
- mangó
- csokoládé-narancs-hal
- mézeskalács-hal
- ananász-hal
- curry
- fokhagyma
Méretválaszték:
- 20mm
- 24mm
2700 Ft/kg
3990 Ft/kg
Rendelés Facebook-on