EVENTUS SOLUBLE PREMIUM HOOKBAIT 140g (OLDÓDÓ)

Már évek óta kísérletezünk egy olyan, hideg vízben is sikeres horogcsali megalkotásával, amely a 4-5 C°-os vízhőmérséklet esetén is eredményes.
Sokan vagyunk úgy, hogy amint az időjárás engedi (de legalábbis nagyjából kiolvad a víz) a horgászéhségünk csillapítására kiülünk egy picit fagyoskodni.

Az ilyenkor még nem éppen optimális körülmények és a legtöbbször csak néhány órás, de maximum 1-2 napos horgászatok sikeressége igen csak kétséges.
Ennek több oka is van. Például a pontyok még nem aktívak, a máskor jól működő csalink a pár fokos vízben nem elég attraktív stb.
Természetesen ilyenkor is lehet halat fogni, csak jóval nehezebb mint az év melegebb időszakaiban.
Olyan csalira van szükségünk, amely képes felkelteni a pontyok érdeklődését, stimulálja és táplálkozásra ösztönzik őket.
Nagyon fontos, hogy a még jellemzően minimális a bajszosok táplálékfelvétele, ezt figyelembe véve ne essünk abba a hibába, hogy a megszokott etetéssel próbálkozunk. Sőt! Ez ilyenkor még egyenesen taszító és szinte biztos, hogy kapás nélkül megúsztuk a horgászatot.
Nekünk kell megtalálni a halat és ha megtaláltuk akkor tálcán felkínálni neki azt csalit amit még a legfinnyásabb időszakban is elfogyaszt.
Évek óta sok időt töltök kint ilyenkor a vízparton. Koncepciókat építek fel és keresem a legtökéletesebb megoldásokat.
Az már korábban pont volt, hogy oldódónak és könnyen felvehetőnek kell lennie majd a kész csalinak. Az oldódó bojlik ilyenkor kétség kívül nagy előnyben vannak a főzött társaikhoz képest. Azon kívül, hogy attraktívabbak és sokkal jobban engedik ki aromájukat és egyéb értékes összetevőjüket még az a tulajdonságuk is meg van, hogy a folyamatos, egyenletes oldódás következtében előbb-utóbb elérik azt a méretet amely épp a legkívánatosabb válogatós barátainknak.
Amikor azt írtam, hogy legyen könnyen felvehető akkor abból a tapasztatból indultam ki, hogy ilyenkor a „rászívás” ereje is jóval gyengébb mint pl. nyáron. Így nem árt, ha könnyű a csalink mivel így sikeresen a szájukba csempészhető a horog.

A beltartalom, íz, illat:
Csalink beltartalma döntő tényező. Ez dönt siker és kudarc között. Pontosabban, ha az nem megfelelő akkor biztos a kudarc. Így érthető a több évig tartó optimalizálás.
Míg a 20C° feletti vizekben a pontyok szinte habzsolnak, a nagy energiaszükségletük kielégítése érdekében szinte bármit megesznek. (Természetesen ilyenkor is van különbség bojli és bojli közott!)
Addig ilyenkor ez sokkal bonyolultabb történet. A csali alkotóelemeinek a megválasztása és helyes (fogós) arányban történő felhasználása kardinális kérdés.
Az illattal kapcsolatban már rég megdőltek azok a sztereotípiák, mi szerint hidegben csak az édes, melegben csak a büdös íz/illat ami fogós.
Ez inkább az adott vízre jellemző, inkább egyedi.
Az aromák esetében igyekszünk ezekhez a csalikhoz alkohol bázisút használni. Mivel ezek a csalik nem kapnak hőkezelést (főzés, párolás) így nincs relevanciája az aroma hőstabilitásának. Az alkoholos aromáink előnye továbbá, hogy horizontálisan és vertikálisan is jól terjed így nagyobb a csalogató hatása.
Az ízért a száraz összetevőkön és az aromán kívül a nagy töménységű és élelmiszeripari tisztaságú MELASZ gondoskodik.
Nem mennék most bele ennek a terméknek a pontyokra gyakorolt hatásába, de annyit elárulok, hogy sokan nagyon alábecsülik fontosságát a modern pontyhorgászatban.
Ennyit szerettem volna beharangozónak leírni a csaliról. Remélem nem untattam vele senkit.
Annak aki vette a fáradságot és végigolvasta megköszönöm!

Kapható ízek:

  • áfonya
  • málna
  • belachan
  • büdös hús
  • eper
  • fokhagyma
  • fűszer
  • kagyló
  • kolbász
  • marhahús
  • máj
  • octopus
  • málna-hal

Választható méretek:

  • 18 mm
  • 22 mm

1900,-Ft/tégely

Rendelés Facebook-on